A passzív házak, de az energiatudatos és komfortos épületek egyik szinte elengedhetetlen kelléke a szabályozott lakótér szellőztetés. Ezekben az épületekben a tartózkodási zónákban egy központi hővisszanyerős szellőztető gép gondoskodik a kellemes légkomfortról. Annak érdekében, hogy a szellőztető gép hőcserélője a külső 0°C alatti időjárásban se fagyjon le, védelemről kell gondoskodni. Ennek az egyik leggazdaságosabb módja a talaj-levegő hőcserélő.
A talaj-levegő hőcserélő gyakorlatilag nem más, mint egy földbe, kb. 1,2-1,5m mélyre fektetett csőhálózat, melyen a téli üzemben átszívott levegő, a talajból a napsugárzás által betárolt hőt elvonva, felmelegszik. Amennyiben a felmelegedett levegő hőmérséklete meghaladja a fagypontot, a gép hőcserélője mentesül a fagykároktól.
Nyári esetben a folyamat ellenkezője játszódik le. A talaj-levegő hőcserélőn keresztül átszívott meleg levegő lehűl, csökkentve ezzel az épületet ért hőterhelés kedvezőtlen hatásait.
A talaj-levegő hőcserélővel szemben támasztott követelményeket a Német Mérnökszövetség által kiadott, a talajhő hasznosításáról szóló irányelvek - a VDI4640 - 4. része részletesen tárgyalja.
Talaj-levegő hőcserélőnek minden olyan anyag megfelel, melynek belső felülete sima, nem szívja a port, korrózióálló, nem mérgező és légtömör.
Az ajánlás nem javasolja viszont a bordás csöveket, melyek szerkezeti kialakításából adódóan rossz hosszanti merevséggel rendelkeznek. Ilyen típusú csövek beépítésekor az esetlegesen keletkező hullámvölgyekben a kondenzátum megreked, bomlásnak indul, ezáltal az épületbe frissnek nem mondható levegő jut be. Nagy hibája továbbá a bordás csöveknek, hogy a bordák rossz hővezetésű levegővel vannak tele, és a rosszul megválasztott ágyazó anyag miatt a bordák között is légzárványok keletkezhetnek, mely a cső hőátadó képességét tovább rontja.